Új szokásom a boldogságom

Fényteszt

 

Kimerészkedni az árnyékból?

Sok bizonyult ostobának azokból,

kik magukat többnek, jobbnak hitték,

bátorságuk összeszedték.

 

Ilyen drága a tévedés!

Ha szárnyakat képzelsz,

mikor tükörbe nézel.

 

Miért hinnéd többnek magad?

Másnak vagy jobbnak?

Fogd fel, hogy egy senki vagy.

 

Ne menj hát a fénybe!

Húzd meg magad a mélyben,

nyavalyás kis életed,

tanuld meg a helyed!

 

A fény nem nekünk való.

Van, aki kibírja...

Nem hiszem, hogy ismered,

talán álmaidban keresd.

 

Számára ki sem derül,

mivel a sziklák között ül,

hogy ő az egyetlen,

akinek a fény könyörül.

 

A napos oldalon

 

Jártam ott, láttam az arcod.

Mosolyod megkapott,

Az arcunk szerelemtől

Ragyogott.

 

Emlékszel? Magadhoz húztál és

Elmesélted, hogy

Mennyire hitted,

Egyszer eljövök érted.

 

Itt maradnék, az oldaladon.

Beköltöznék…

És boldogan élnék

A napos oldalon.

 

Nálunk más az élet.

Az árnyék sok mocskot befed.

Az emberek nálunk is szépek,

Egymást csak éjjel verik meg.

 

A tükör sem ocsmány,

Karjainkon a seb szebb már.

Köszönjük, jól vagyunk,

Úgy élünk, ahogy tudunk.

 

Mi is jóban vagyunk a Nappal!

Persze te azt nem fogod fel aggyal,

Miért kell magunkat bántani,

De nálunk a jót nehéz elfogadni.

 

Az árnyék sok mocskod befed,

Az emberek egymást csak éjjel verik meg.

Lekarmoljuk az arcunk,

Vagy éppen másokba marunk.

 

Reggelre mi is felöltözünk,

Sőt az életbe kimerészkedünk.

Aki az éjszakát elviseli,

Az nappal egy-kettő kiheveri.

 

Olyankor jössz te,

És megcsókolod a heget,

Szereted a kezet,

Amely oly sok sebet ejtett.

 

Ilyenkor én is szeretem magam.

Tudok adni, és elfogadom, amit adsz.

A szörny szendereg bennem,

Amíg magamra nem hagysz.

 

Akkor jönnek az árnyak,

És válaszokra várnak.

Számon kérik a napot,

Főleg ha nálad vagyok.

 

Nálunk ez örökség,

Igen, néha megesz a sötétség.

Ilyenkor mi is félünk,

Lehet, hogy most eljön értünk.

 

De reggel új remény kel,

Talán ma más lesz minden,

Beköltözhetek és maradhatok.

Melletted, a napos oldalon.

 

Amit érzek

 

Ha erővel kioltható,

Ha magunkban lebontható,

Szerelemnek csak utánzata,

Egy silány kis változata.

 

Ha igazi volna?

Emberi kéz

És akarat

Ott tehetetlen volna.

 

Mindegy, hogy mi az ígéret,

Ízekre szedni nem lehet,

Önkontroll és irónia

Útját nem állhatta volna.

 

Ha így esett…

A gyász felesleges,

Sírni álnok,

Üvölteni minek?

 

Nem ér többet

Mint a száraz levél,

Amit ha akar,

felkap a szél.

 

Ha ez szerelem volna,

Emberi kéz tehetetlen volna,

Akarat és ész!

Nyomába sem érsz.

 

Nincs kedvem szenvedni érted,

Ha éppen semmit sem érzek.

A szerelem?

Szerintem olyan

- Amit erővel elvenni -

Lehetetlen volna.

 

 

Szerinted a szerelem

 

Mint a vadon termett alma,

Bármily szép volna,

Ha nem kap vizet és napot,

Nem éli meg a holnapot.

 

Ha azt hiszed, hogy bátor,

Ha a megoldást tőle várod,

Ha erejét elnagyolod,

Nem éli meg a mai napot.

 

Tenned kell érte,

Rajtad áll, hogy életképes-e,

Nevelhetsz belőle dacos,

Mindent legyőző harcost.

 

Ne feledd, amit mondok,

A valóságban vannak gondok,

A szerelem nem mindenható,

Ahogy az élet is, kioltható.

 

Amikor vége

 

Túlfeszített húr,

Ha a szerelem kevés,

Ha nem talál megértést,

Ha a világ ellene kél.

 

Nem nagy szégyen,

Hogy ketten kevesek voltunk

A világ ellenében.

Mégis jó lett volna benne hinnem..

 

Recept

 

Az odaadó nőt

Ma kurvának hívják,

Szeretni akar,

De kinek adja magát?

 

Beteg a világ,

Ha a kétgyermekes anyát,

Ki hite mellett kiáll,

Megveti és leránt.

 

A nő is lehet ember,

Mikor a férfi már nem mer,

Istennő, mikor életet ad,

De ne feledd – ha kell – 

Kioltja azt.

 

Nincs hozzá közöd,

Ha nem érsz fel hozzá,

Ha mérlegelsz,

Mikor az élet tetteket vár.

 

Ha kevés egy őrültség,

Akkor bizony több kell.

Feladnod magad,

Mindent, amiben hiszel.

 

Ha megteszed?

Lehet, hogy a tűz,

Ami mindenedet elvett,

A karjaiba űz.