Új szokásom a boldogságom

2004. február 17.

Már jön a tavasz! Hurrá, hurrá, hurrá. Ma reggel úgy ébredtem, ahogy meg vagyon írva az amerikai sikerkalauzokban: minden nap hozhat valami újat, valami jót, valami kihívást. Kipattantam az ágyból, készen minden szépre és jóra.

Remélem, hogy ma tényleg felhívnak a Szerencsejáték Zrt-től:

- Elnézést a zavarásért, igazán nem szeretnénk alkalmatlankodni, tudjuk, hogy nem adott fel lottót, de megnyerte az ötöst.

2013. augusztus 1.

Íme, egy tökéletesen fölösleges időtöltés, az írás. Nem is azért folyamodtam hozzá, mert bármi értelmét látom, hanem azért, mert volt már rá példa, hogy megnyugtatott. Igen, talán most is segít, ahogy az ujjaim járnak a billentyűzeten, máris kapok levegőt. Légcserélek. Nagyszerű érzés. A gyerkőc mocorog az ágyon, de most fel ne ébredj, mert ha anyu nem írhat, akkor felrobban. Anyurobbanás lesz, és utána Komárom csak egy tölcsér, az égen pedig a jól ismert füstgomba. Szóval anyu egy atombomba. Időzített, és az idő lejárt. Próbálok tovább ketyegni, ezért írok. 

Semmit sem értek. A katarzis még várat magára, tehát hülyének érzem magam. Annyi az energiám, hogy belülről szétfeszít, és nem tudom mire hasznosítani. Gyermekeimet nevelgetem - elvileg. Valójában a gyereknevelés - önmagában - anyagi lemondásokkal jár. Nincs minden évben vidámpark. Vagy wellnesshotel. Nem tudom, hogy ez zavar-e abban, hogy teljes mértékben átadjam magam a gyerekek körüli teendőknek (amire pedig annyira vágytam dolgozó nő koromban) vagy valami más is van a palacsintában. Nyilván van. Sok minden. Nehezen tudok örülni. Vagy csak túl szigorú vagyok önmagamhoz, és ha nem ér fülemig a szám, rögtön szól bennem a vészcsengő, maximalista riasztás.